- Már megint??! Amy, miért nem szóltál?!- kérdezte dühösen Ed, miközben arcomat két keze közé fogta.
-Most akartam mondani... mondtam alig hallhatóan.
-Most...mit csináljak veled Amy?...- kérdezte tanácstalanul. A helyében nekem se lett volna ötletem.-Miért nem szóltál, Amy?- Most mit kellett volna mondanom? Hogy ahogy elment, már megütött Tom? Akkor biztosan magát szidná, hogy" ha nem megyek el, Amy-nek nem lett volna semmi baja" meg ilyesmi... Inkább tartom a csőröm.
-Miért nem mentél el? Két hónapig vársz, közben hagyod, hogy megüssön?-csak úgy záporoztak a kérdései. Azt hiszem csalódott bennem. És ez nagyon fájt. Sőt, szerintem ez fájt a legjobban. Még az ütéseknél is jobban. Amiket szerencsére el tudtam rejteni a kíváncsi szemek elől, ugyanis a nővérem kozmetikusnak tanult, vagy valami ilyesmi és megtanított egy s másra.
-Ed... Ebben a városban Tom megtalál és egyedül sohasem bírnék elköltözni. Még csak lakást sem próbáltam keresni, mert ha ezeket egyszer meglátja, tuti, hogy kiakad és akkor ki tudja mit tesz velem...- mondtam, közben éreztem a könnyeket az arcomon.
-Amy én segítek, de... még azt sem tudom, hogyan tehetném!!- kiáltott fel, mire többen ránk néztek a kávézóban.
-Szerintem menjünk innen. Majd...
-...kitalálunk valamit.-mondta Ed egy halvány mosollyal.
Mindig ilyenek voltunk. Kitaláltuk egymás gondolatait. Amikor ezen nosztalgiáztam elmosolyodtam.
-Jó, hogy végre őszintén mosolyogsz.- mondta Ed. Ő is mosolygott.
-Te is azon gondolkodsz, hogy régen is mindig befejeztük egymás gondolatait?-kérdeztem boldogan.
-Per-sze.-mondta kicsit akadozottan. Aha, biztos ezen gondolkozik... Na mindegy, azért aranyos volt.
Egy ideig csak a gondolatainkba merülve sétáltunk, majd Ed törte meg a csendet:
-Költözz át hozzám!-mondta a legnagyobb lelki nyugalommal. Én viszont majdnem elájultam, úgy meglepődtem.
-Most ezt így...hirtelen?-dadogtam össze-vissza.
-Persze, vagy maradnál annál az őrültnél??Majd keresünk neked lakást.
-New York-ban?- kérdeztem összeszorult torokkal.
-Azt mondtad itt megtalálna...Majd keresünk egy új lakást, új várost, új munkát, új életet...megoldom, ne aggódj.- mondta mosolyogva és adott egy puszit a fejemre. De a szemében félelem tükröződött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése