- Már megint??! Amy, miért nem szóltál?!- kérdezte dühösen Ed, miközben arcomat két keze közé fogta.
-Most akartam mondani... mondtam alig hallhatóan.
-Most...mit csináljak veled Amy?...- kérdezte tanácstalanul. A helyében nekem se lett volna ötletem.-Miért nem szóltál, Amy?- Most mit kellett volna mondanom? Hogy ahogy elment, már megütött Tom? Akkor biztosan magát szidná, hogy" ha nem megyek el, Amy-nek nem lett volna semmi baja" meg ilyesmi... Inkább tartom a csőröm.
-Miért nem mentél el? Két hónapig vársz, közben hagyod, hogy megüssön?-csak úgy záporoztak a kérdései. Azt hiszem csalódott bennem. És ez nagyon fájt. Sőt, szerintem ez fájt a legjobban. Még az ütéseknél is jobban. Amiket szerencsére el tudtam rejteni a kíváncsi szemek elől, ugyanis a nővérem kozmetikusnak tanult, vagy valami ilyesmi és megtanított egy s másra.
-Ed... Ebben a városban Tom megtalál és egyedül sohasem bírnék elköltözni. Még csak lakást sem próbáltam keresni, mert ha ezeket egyszer meglátja, tuti, hogy kiakad és akkor ki tudja mit tesz velem...- mondtam, közben éreztem a könnyeket az arcomon.
-Amy én segítek, de... még azt sem tudom, hogyan tehetném!!- kiáltott fel, mire többen ránk néztek a kávézóban.
-Szerintem menjünk innen. Majd...
-...kitalálunk valamit.-mondta Ed egy halvány mosollyal.
Mindig ilyenek voltunk. Kitaláltuk egymás gondolatait. Amikor ezen nosztalgiáztam elmosolyodtam.
-Jó, hogy végre őszintén mosolyogsz.- mondta Ed. Ő is mosolygott.
-Te is azon gondolkodsz, hogy régen is mindig befejeztük egymás gondolatait?-kérdeztem boldogan.
-Per-sze.-mondta kicsit akadozottan. Aha, biztos ezen gondolkozik... Na mindegy, azért aranyos volt.
Egy ideig csak a gondolatainkba merülve sétáltunk, majd Ed törte meg a csendet:
-Költözz át hozzám!-mondta a legnagyobb lelki nyugalommal. Én viszont majdnem elájultam, úgy meglepődtem.
-Most ezt így...hirtelen?-dadogtam össze-vissza.
-Persze, vagy maradnál annál az őrültnél??Majd keresünk neked lakást.
-New York-ban?- kérdeztem összeszorult torokkal.
-Azt mondtad itt megtalálna...Majd keresünk egy új lakást, új várost, új munkát, új életet...megoldom, ne aggódj.- mondta mosolyogva és adott egy puszit a fejemre. De a szemében félelem tükröződött.
2013. július 21., vasárnap
2013. július 20., szombat
1. fejezet - Ismét
Sziasztok! Sok blogot olvastam már és engem is meg szállt az ihlet! :D Egyszer csak jöttek az ötletek és nem bírtam féken tartani a fantáziám! Tehát leírtam és egy jó barátnőm tanácsára blogot készítettem. Remélem tetszik! ;) Puszi! (egy komment és jön a következő)
~Orsii
Ugyanolyan napnak indult, mint többi. Egy kis csavarral, mert végre találkozhatok a legjobb barátommal!! Edward-dal megbeszéltük, hogy találkozunk egy kávézónál és beszélgetünk. Jó lesz újra látni a 2 hónap után. Edward a legjobb barátom és menedzser. Azért nem láttam őt régóta, mert egy új koncert-sorozatot indított az egyik együttesnek és csak néha-néha tudtunk beszélni facebook-on. Nem tudtam mit felvenni... Nyár van, 35°C, de a karomat muszáj volt elrejteni. Végül egy fehér pántos fölsőnél és virágos szoknyánál maradtam. Hozzá balerina cipőt és baglyos nyakláncot vettem. És (a karom miatt) egy nagyon-nagyon vékony fekete hosszú ujjú pulcsit. Indulhattam is! Mielőtt elindultam hagytam egy cetlit a hűtőn:
Elmentem sétálni. Egy-két óra múlva jövök is! Szeretlek, Tom!
Amy
A tudat, hogy nemsokára vége...könnyek szöktek a szemembe. Tudtam, hogy Ed segít majd. Akár költözök is! Úgyse szeretem New York-ot Túl zajos és ijesztő egy olyan 21 éves lánynak, mint nekem. Bár nem vagyok egy ijedős lány, a híradó mindig a frászt hozza rám. Ha elköltöznék, meg is könnyebbülnék! Sok a stressz, nem rég mondtam fel a régi munkahelyemen, mert nem bírtam a hajtást. Azóta ilyen-olyan munkákat vállalok ismerősök ismerőseinél. Takarítás, gyerek felügyelet... Így legalább nem kell Tom-ra bízni semmit.
Ilyen gondolatokkal érkeztem meg a kávézóba. Egy nagyon ismerős srác ült a pultnál, és amikor meglátott, azonnal elmosolyodott. De rég láttam már ezt a mosolyt! Legutóbb májusban, amikor meglátott a reptéren. Azt hitte nem fogok elköszönni tőle. Cöhh. Megöleltem és leültünk.
- Hogy vagy, csillagom? - kérdezte széles vigyorral.
- Fantasztikusan, holdacskám! És te? - mondtam ugyanolyan vigyorral. Ezt a köszönést még oviban találtuk ki az 5. szülinapomon. Ed-del együtt fejeztük be az ovit, egy általánosba jártunk és együtt érettségiztünk le. Együtt nőttünk fel, együtt sirattuk elhunyt nagyszüleinket(a mamám és a papám autóbalesetben, Ed mamája pedig veserákban halt meg. A papáját nem ismerte.) együtt sírtunk ha szomorúak voltunk és 2 hónapja egy szoros öleléssel elbúcsúztunk.
-Ohh, te szegény. Nagyon sokat dolgoztál? - kérdeztem aggódva, mert láttam, hogy valami baja van. Csak a munkája miatt szokott "baj" lenni.
- Emily megcsalt. - mondta csalódottan.
- Az a ...! - tört ki belőlem. Sosem bírtam, mindig is csak szórakozott Edward-dal.
- Semmi gond. Én is így gondolom. Csak...5 hónap...
Na igen. Ed szerette őt.
- Tudom, egyébként van egy kis... - kezdtem volna bele, de megelőzött.
- Tom csinált valamit??! - kérdezte dühtől csillogó szemmel. Ösztönösen a könyököm és a vállam közötti ponthoz (vagy inkább folthoz) nyúltam és éreztem a könnycseppet az arcomon.
~Orsii
Ugyanolyan napnak indult, mint többi. Egy kis csavarral, mert végre találkozhatok a legjobb barátommal!! Edward-dal megbeszéltük, hogy találkozunk egy kávézónál és beszélgetünk. Jó lesz újra látni a 2 hónap után. Edward a legjobb barátom és menedzser. Azért nem láttam őt régóta, mert egy új koncert-sorozatot indított az egyik együttesnek és csak néha-néha tudtunk beszélni facebook-on. Nem tudtam mit felvenni... Nyár van, 35°C, de a karomat muszáj volt elrejteni. Végül egy fehér pántos fölsőnél és virágos szoknyánál maradtam. Hozzá balerina cipőt és baglyos nyakláncot vettem. És (a karom miatt) egy nagyon-nagyon vékony fekete hosszú ujjú pulcsit. Indulhattam is! Mielőtt elindultam hagytam egy cetlit a hűtőn:
Elmentem sétálni. Egy-két óra múlva jövök is! Szeretlek, Tom!
Amy
A tudat, hogy nemsokára vége...könnyek szöktek a szemembe. Tudtam, hogy Ed segít majd. Akár költözök is! Úgyse szeretem New York-ot Túl zajos és ijesztő egy olyan 21 éves lánynak, mint nekem. Bár nem vagyok egy ijedős lány, a híradó mindig a frászt hozza rám. Ha elköltöznék, meg is könnyebbülnék! Sok a stressz, nem rég mondtam fel a régi munkahelyemen, mert nem bírtam a hajtást. Azóta ilyen-olyan munkákat vállalok ismerősök ismerőseinél. Takarítás, gyerek felügyelet... Így legalább nem kell Tom-ra bízni semmit.
Ilyen gondolatokkal érkeztem meg a kávézóba. Egy nagyon ismerős srác ült a pultnál, és amikor meglátott, azonnal elmosolyodott. De rég láttam már ezt a mosolyt! Legutóbb májusban, amikor meglátott a reptéren. Azt hitte nem fogok elköszönni tőle. Cöhh. Megöleltem és leültünk.
- Hogy vagy, csillagom? - kérdezte széles vigyorral.
- Fantasztikusan, holdacskám! És te? - mondtam ugyanolyan vigyorral. Ezt a köszönést még oviban találtuk ki az 5. szülinapomon. Ed-del együtt fejeztük be az ovit, egy általánosba jártunk és együtt érettségiztünk le. Együtt nőttünk fel, együtt sirattuk elhunyt nagyszüleinket(a mamám és a papám autóbalesetben, Ed mamája pedig veserákban halt meg. A papáját nem ismerte.) együtt sírtunk ha szomorúak voltunk és 2 hónapja egy szoros öleléssel elbúcsúztunk.
-Ohh, te szegény. Nagyon sokat dolgoztál? - kérdeztem aggódva, mert láttam, hogy valami baja van. Csak a munkája miatt szokott "baj" lenni.
- Emily megcsalt. - mondta csalódottan.
- Az a ...! - tört ki belőlem. Sosem bírtam, mindig is csak szórakozott Edward-dal.
- Semmi gond. Én is így gondolom. Csak...5 hónap...
Na igen. Ed szerette őt.
- Tudom, egyébként van egy kis... - kezdtem volna bele, de megelőzött.
- Tom csinált valamit??! - kérdezte dühtől csillogó szemmel. Ösztönösen a könyököm és a vállam közötti ponthoz (vagy inkább folthoz) nyúltam és éreztem a könnycseppet az arcomon.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)